Újra repülhet a legendás SR-71 Blackbird – a NASA nagyszabású tervei
A NASA titokzatos projektje az SR-71 Blackbird újraélesztésére egyre konkrétabb formát ölt. Tim Conners, aki a kilencvenes években a repülőgép-program vezető szakembere volt az űrügynökségnél, most először beszélt részletesen arról, mire készül a NASA a legendás géppel, és milyen esélyei vannak a visszatérésnek.
A 844-es oldalszámú SR-71-es eltűnése a NASA Armstrong Repüléskutató Központjának szabadtéri kiállítóhelyéről tavaly május óta lázban tartja a repülési közösséget. Conners, aki jelenleg a Tiberius Aerospace műszaki igazgatója, bennfentes forrásokra hivatkozva elárulta, hogy a NASA már túlvan a gép külső szemrevételezésén, és hamarosan megkezdik az úgynevezett power-on, vagyis feszültség alá helyezési teszteket. Ennek során külső áramforrásról táplálják az elektronikai rendszereket, hogy kiderítsék, melyik működik még. A lépés néhány héten belül esedékes, ami arra utal, hogy a vizuális ellenőrzés biztató eredményeket hozott.
A legfontosabb kérdés természetesen az, hogy miért akarja a NASA újra a levegőbe emelni a Blackbirdöt. Conners szerint szinte biztosan nem aerodinamikai kutatásokról van szó, hiszen a számítógépes áramlástani szimulációk ma már rendkívül pontosak ebben a sebességtartományban. A mérnök úgy véli, a NASA nagysebességű hajtóműkísérleti platformként kívánja felhasználni a sárkányszerkezetet olyan nagyméretű, Mach 3 körüli sebességre tervezett erőforrások tesztelésére, amelyeket más módon nem lehetne valós körülmények között kipróbálni.
A gép eredeti J58-as hajtóművei ugyanis 27 év tétlenség után szinte biztosan üzemképtelenek. A csapágyak deformálódhattak, a tömítések megrepedtek, a besűrűsödött üzemanyag pedig eltömíthette a vezetékeket. Conners szerint éppen ezért nem a régi motorok felújítása a cél, hanem új, fejlesztés alatt álló nagysebességű hajtóművek beépítése a meglévő sárkányszerkezetbe. Ez egyben magyarázatot adna Jared Isaacman NASA-igazgató korábbi rejtélyes utalására is egy új, nagysebességű kísérleti repülőgépről.
Az üzemanyag kérdése szintén bonyolult, mivel a JP-7 jelzésű kerozin készleteit nagyjából húsz éve megsemmisítették. Conners azonban úgy értesült, hogy a finomítókkal már zajlanak az egyeztetések egy megfelelő helyettesítő üzemanyag előállításáról, amely biztosítaná a szükséges alacsony illékonysági jellemzőket. A múzeumokban kiállított Blackbirdök emellett alkatrészforrásként is szóba jöhetnek, az Edwards légibázis múzeuma például már most segíti a munkát pótalkatrészekkel és dokumentációval.
A pilótaképzés sem lesz egyszerű feladat, mivel a Blackbird egy rendkívül nehezen irányítható, szűk túlterhelési határok között repülő gép, ráadásul analóg műszerekkel teli pilótafülkével rendelkezik. A korábbi programban a NASA tesztpilótáinak mintegy két évbe telt megtanulni a gép biztonságos kezelését, a kétüléses kiképző változat pedig jelenleg nem áll rendelkezésre. Conners szerint a megoldást egy korszerű, nagy pontosságú szimulátor gyors megépítése jelentheti, amiben a NASA hagyományosan jeleskedik.
Conners összességében 25 százalékra becsüli annak az esélyét, hogy a Blackbird valaha újra a levegőbe emelkedik. A projekt sikerét leginkább az dönti el, létezik-e már olyan fejlesztés alatt álló hajtómű, amely beépíthető a meglévő sárkányszerkezetbe, illetve hogy a NASA képes-e a korábbi évtizedekre jellemző gyorsasággal és hatékonysággal dolgozni, ami az utóbbi időszak növekvő bürokráciája miatt korántsem garantált.
