Nem biztos, hogy a csapadékhiány a pusztító aszály elsődleges felelőse
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szeptember közepén közzétett jelentése szerint 2025 a világ folyói számára több mint három évtizede az egyik legszárazabb évnek számított. A jelentés rámutat arra, hogy folytatódik a Föld édesvízkészleteinek hosszú távú csökkenése és a gleccserek visszahúzódása, ezek a folyamatok pedig komoly következményekkel járnak a társadalmakra és a gazdaságokra nézve. Az értékelés a teljes vízciklust vizsgálja, beleértve a folyami vízhozamot, a talajvizet, a növényzet és a talaj együttes párolgását, a szárazföldi víztárolást, valamint a hó és a jég állapotát.
2025 az eddigi legmelegebb évek közé tartozott. Az év vége felé, a semleges állapotot követően gyenge La Niña-hatás alakult ki, az indiai-óceáni dipólus pedig túlnyomórészt negatív volt, ami befolyásolta a csapadékmennyiséget. 2021 és 2025 között az Amazonas- és a La Plata-medence, Észak-Amerika, Közép- és Kelet-Afrika, Közép-Ázsia, valamint a Közel-Kelet jelentős részein ismétlődően a normálnál alacsonyabb folyóvízhozamot figyeltek meg.
A víztározók és tavak vízszintjei hasonló földrajzi tendenciákat mutattak, mint a folyómedencék. A szárazföldi vízkészletek 2014 és 2016 óta tartósan csökkenő tendenciát mutatnak, és egyre nagyobb területeken tapasztalhatók a normálnál alacsonyabb vízállású állapotok. 2022 és 2025 között tartós talajvízhiányt figyeltek meg Amerika, Európa, a Közel-Kelet, India, Dél-Afrika és Ausztrália egyes részein, ami többéves kiszáradási tendenciával járó kumulatív kimerülésre utal.
A 2025-ös hidrológiai évben a gleccserek 408 gigatonna tömeget vesztettek, ami 1,1 milliméteres tengerszint-emelkedésnek felel meg. Ez volt a negyedik egymást követő év, amikor minden jelentős gleccserrel rendelkező régió nettó tömegvesztést regisztrált. Egyes kisebb gleccserek által dominált régiók, mint például a Kaukázus, Nyugat-Kanada, az Egyesült Államok és Közép-Európa, már elérhették a vízállapot csúcsát, azt a küszöbértéket, amelyen a gleccser az olvadás miatt eléri maximális lefolyását.
Ázsia és Afrika voltak azok a régiók, amelyeket 2025-ben a leginkább érintettek a szélsőséges hidrometeorológiai események. Dél- és Délkelet-Ázsiát összetett trópusi ciklonok és heves monszun sújtották, amelyek akár 3600 halálesetet is okoztak. A vízzel kapcsolatos katasztrófákhoz köthető gazdasági károk felmérése továbbra is kihívást jelent: Jamaika arról számolt be, hogy a Melissa hurrikán a GDP 41 százalékának megfelelő károkat okozott, a Ditwah ciklon pedig Srí Lanka esetében a GDP körülbelül 4 százalékát kitevő károkkal járt.
A Nature-ben megjelent, kifejezetten Európával foglalkozó tanulmány szerint az elmúlt évtizedekben a kontinensen gyakoribbá és súlyosabbá váltak az aszályok. Ezeket két fő mechanizmus idézi elő: a nagy léptékű légköri cirkuláció eltolódásai, amelyek megváltoztatják az esőt adó alacsony nyomású ciklonok és a szárazságot hozó nagynyomású anticiklonok gyakoriságát és elhelyezkedését, valamint a termodinamikai változások, amelyek felmelegedést okoznak, növelik a párolgási igényt, és befolyásolják a csapadékképződést is. A szerzők szerint a cirkulációs változások által kiváltott hatások a közép-szélességi Európában 1980 óta megfigyelt nyári talajnedvesség-csökkenés mintegy 55 százalékát, a megnövekedett légköri telítettségi hiány pedig körülbelül 42 százalékát teszik ki.
A World Weather Attribution elemzése alapján a 2026-os európai aszály a tartós csapadékhiány és az extrém hőség együttes jelenléte miatt rendkívül súlyos válságot idézett elő. Bár Nyugat-Európában nem mutatható ki hosszú távú trend a csapadékmennyiség csökkenésében, Kelet-Európában pedig a téli csapadék miatt a hosszabb csapadékösszegek kismértékű növekedést mutatnak, a légköri párolgási igény a felmelegedés következtében drasztikusan megnövekedett. A 2026-os évhez hasonló magas párolgási értékek az emberi tevékenység okozta klímaváltozás miatt Nyugat-Európában körülbelül 80-szor, Kelet-Európában pedig 40 és 210-szer közötti mértékben valószínűbbé váltak.
Emiatt a talajnedvesség-hiány, azaz az agrárökológiai aszály a 1,4 Celsius-fokkal hidegebb iparosodás előtti éghajlathoz képest Nyugaton mintegy ötszörösére, Keleten pedig 11 és 18-szoros közötti mértékre növekedett. Egy további 1,4 Celsius-fokos felmelegedés esetén a talajaszályok valószínűsége a jelenlegi szinthez képest megduplázódik. Mivel az egyes tagállamok aszálykezelési tervei eltérőek és a vízgazdálkodási infrastruktúra több helyen elavult, az EU által 2025-ben elfogadott Vízreziliencia Stratégia végrehajtása és az egységes szakpolitikai lépések elengedhetetlenek a jövőbeli kockázatok mérsékléséhez.
A modern klímakutatások ezért hangsúlyozzák, hogy a közép-európai aszályok elsődleges felelőse nem a csapadék hiányának hosszabb időtartama, hanem a hőség okozta extrém párolgási kényszer.
